Ökomenikus emlékmű, Római Katolikus, Szerb és Református templom

Szigetcsépen

Ökomenikus emlékmű

A Református templom előtt állították fel a három történelmi Egyház – görögkeleti, római katolikus és református – összetartását kifejező emlékművet. Ez egy rusztikus mészkőtömbön finoman megmunkált, négy méter magas oszlop, amely a három egyházat szimbolizáló püspöki koronát tartja.

 


Szent Teréz- Római Katolikus templom

Mária Terézia építtette az 1758-ban felszentelt Szent Teréz-templomot. Barokk főoltára szépen faragott vörös márvány. A korábbi fatornyot lebontva, 1857-ben emelték a mait. Vörös márvány oltárán, gazdagon faragott szentségház áll.
A templom melletti kertben csodálatos zarándokhelyet alakítottak ki az 1990-es évek elején. A felszentelt kápolnák hazai és külföldi zarándokhelyek hangulatát idézik fel.

 


Szerb templom

Az 1768-ban épült szerb görögkeleti templom tornyát 1829-ben emelték. Berendezésének legértékesebb része a XVII. századi Mária-trónus, festett képpel. Barokk stílusú az 1907-ben felújított ikonosztáz (képfal) is. Érdekes építészeti megoldás a templomhajó vakolt faszerkezetű teknőboltozata.

 


Református templom

Korunk modern alkotása, teteje régi: Erdélyből szállított fazsindelyes tető. A hatszögletű Úrasztala Jézus Krisztus születésének jelképére, a csillagra utal.

vissza