Német Nemzetiségi Tájház, Taksony

Az 1892-ben épült tájház eredetileg a Gajerhoz család birtoka volt, akik ragaszkodtak hozzá, hogy csakis múzeumi vagy közösségi célokra válnak meg tőle. Az önkormányzat végül megvásárolta és a Dunamenti Svábok Taksonyi Baráti Köre gondoskodott felújításáról és berendezéséről. 1994-ben nyitotta meg kapuit.

Az összes helyiséget eredeti funkciójának és a hagyományoknak megfelelően rendezték be, melyeket az istállóval és csűrrel együtt szívesen mutatnak meg az idelátogatóknak. A vendégek megnézhetik a régi bútordarabokat, kézimunkákat, ágyneműt, kéztörlőket, fotókat, a rendkívül gazdag Bibliagyűjteményt, a népviseleteket, konyhai és mezőgazdasági eszközöket.

Élő múzeum: konyhájában finom taksonyi specialitásokat főznek, a kemencében ismét kenyér sül és olyan süteménykülönlegességek, mint például a „prezkadle”. Rendszeresen találkoznak itt a taksonyi egyesületek, a diákok számára nyári kézműves táborokat, zenetábort szerveznek a tájház udvarán, mely programok felejthetetlen élményt nyújtanak számukra úgy, hogy közben gyermekként nap mint nap autentikus környezetben élhetik meg hagyományaikat.

Cím: 2335 Taksony, Dózsa György út 52.

Nyitva tartás: előzetes bejelentkezéssel igény szerint

Virtuális séta és további információk ide kattintva érhetőek el.

vissza